Tiszavasvári Váci Mihály Gimnázium

Váci Mihály

„Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, hogy megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni azt, amit csinál, és megtanulja azt a munkát, amit szeretni fog.”

Szent-Györgyi Albert

Névadónkról

Váci Mihály
forrás: Wikipédia

Váci Mihály (Nyíregyháza-Ókisteleki szőlő, 1924. december 25. – Hanoi, 1970. április 16.) kétszeres József Attila-díjas, Kossuth-díjas költő, műfordító.

Életpályája
Nyíregyházán tanítóképzőt végzett, majd tanyasi iskolában tanított. A második világháború idején segédszolgálatos katona volt, a háború után kollégiumi igazgató lett. Ifjúkorától betegeskedett (katonai szolgálat közben kapott vesebetegségből eredő fertőzés a lábára ment, később pedig tüdőbajjal küzdött), gyenge szervezete miatt folyamatosan a halál árnyékában élt. 1949-ben felkerült Budapestre, ahol a Tankönyvkiadó munkatársaként szerkesztői munkákat végzett.

Az irodalmi közéletben is aktívan részt vész: az Élet és Irodalom munkatársa, majd halálág az Új Írás folyóirat szerkesztője. 1963-tól haláláig országgyűlési képviselő. Sokat utazott külföldre, ezek az utazások hatással vannak gondolkodására és költészetére egyaránt. Kulturális delegáció tagjaként Vietnamban érte a halál.

Halála után vita indult megítéléséről, bár folyamatosan jelenhettek meg kötetei. A rendszerváltás idején a bírálók hangja erősödött fel vagy elhallgatták. Személyét és munkásságát átértékeli halála után 34 évvel kiadott 1956-os naplója, költészetének új távlatait egyes verseinek biblikus értelmezése adja.

Költészete
Első versei 1955-ben jelentek meg az Új Hang című folyóiratban, s ugyanebben az évben megjelenik Ereszalja című verseskötete, melyet a kritika is figyelemmel illet. 1958-ban hat versét beválogatják a Tűz-tánc című antológiába. Az 1961-ben megjelent Mindenütt otthon című kötete országos érdeklődést kelt, s már nemcsak a kritikusok, hanem az olvasóközönség is felfigyel költészetére. A hatvanas évek első negyedétől számítható művészetének szokatlanul nagy népszerűsége: számos rendezvény szinte nélkülözhetetlen költeménye egy-egy Váci-vers.

Költészete tematikusan igen sokrétű és újító volt, formailag azonban meglehetősen hagyománykövető (szabadverset pl. nemigen írt). Verseiben – különösen a fiatalabb korában írtakban – megjelentek a kommunista, szocialista köntösbe burkolt társadalmi témák, a korai Váci Mihály nyugodtan nevezhető „proletárköltőnek” (aligha kétséges, hogy maga is így gondolta), azonban hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ez többet jelent, mint a kor sematikus brossúraköltészetét. Ez a téma mindvégig megmaradt, de emellett megjelentek más témák is: mint pl. a gyökerek: az otthon és a család, az önéletrajzi elemek, valamint az olyan modern és „emberi”, a proletárköltészettől idegen témák, mint a szerelem, az öregedés, az emberiség és az egyén jövője, az elidegenedés stb.

Versei többségének maradandósága és a Kádár-rendszer ideje alatti, szinte csodálatos népszerűsége ellenére, Váci mára félig-meddig elfeledett, méltatlanul mellőzött költőnek tekinthető.


Rendkívüli felvételi eljárás

Amennyiben a tanuló az általános felvételi eljárás időszakában nem nyert felvételt egy középfokú intézménybe sem, vagy felvételt nyert, de bármilyen okból megváltoztatja döntését úgy – 
a 2024. május 6. és augusztus 31. között megtartható rendkívüli felvételi eljárás során – egyénileg, közvetlenül az általa választott középfokú iskolában való jelentkezéssel, egyeztetéssel kérheti felvételét bármely olyan középfokú intézménybe, amelynek az általános felvételi eljárás lezárulása után maradtak betöltetlen férőhelyei.

A középfokú intézmények által a rendkívüli felvételi eljárásban meghirdetett férőhelyek keresésére szolgáló program elérhető az alábbi linkről:

A rendkívüli felvételi eljárásban meghirdetett férőhelyek keresőprogramja

A rendkívüli felvételi eljárásban való részvétel módját és feltételrendszerét a fogadó középfokú iskola igazgatója határozza meg. Az intézmény vezetőjének pozitív döntését követően a tanuló beiratkozhat a középiskolába.

A fentebbiek alapján iskolánkba jelentkezni személyesen vagy e- mailben a tiszavasvarigimi@freemail.hu címen lehet.

Fontos, hogy a tanköteles tanulóknak kötelező az iskolaválasztás abban az esetben is, ha sikertelen volt a felvételi vizsgájuk.

Felvételi jegyzék 2024/2025.

72742240879
72646205196
72920215525
73060181447
72894152515
72708832166
72908488764
72755501364
72798245950
73028962106
72894143202
72888351783

Gratulálunk Szabó Izabellának, iskolánk 11. B osztályos tanulójának, aki a Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium és a Váci Mihály Társaság által szervezett Krúdy és Váci nyomában című versfilm-készítő pályázaton I. helyezést ért el. Felkészítő tanára Bényeiné Lévai Ágnes, aki felkészítő munkáját köszönjük.



Kiemelt

2023. május 26-án tartotta a fenntartó, a Nyíregyházi Tankerületi Központ pedagógusnapi megemlékezését a Vikár Sándor Zeneiskola- Alapfokú Művészeti Iskolában. A gyerekek ünnepi műsora és a virág mellett kiemelkedő munkája elismeréseként oklevélben részesült intézményünkből Aranyiné Nyitrai Anita. Elért eredményeihez szívből gratulálnunk, a továbbiakhoz pedig jó egészséget kívánunk!

 




Gyorslinkek

Hírek

Aktuális

Életképek videókban